2021. 05. 05. 00:00 | Események

Pókbangó felmérés

 

A pókbangó a projekt botanikai monitoring tevékenysége nyomán került elő 2015-ben a Böddi széken. Szórványos előfordulását abban az évben több helyen is megerősítették.

Idén két erősebb állománya is fellelhető volt, a korábbi észlelések area határán belül, mintegy 200 egyeddel. A felmérést a védett növényállományokat térképező, a projektterületen kutató szakdolgozó kolléga segítette.

          

 

A pókbangó (Ophrys sphegodes Miller 1768) a legelterjedtebb hazai bangófaj. Fokozottan védett, természetvédelmi értéke 100 ezer Ft. Leggyakrabban Alföldi, kisebb részben dombvidéken ismertek élőhelyei. A Duna-Tisza közén elterjedt, így a Duna-völgyi síkon is számos előfordulása ismert, különösen a Turjánvidékről.

 

 

Leginkább homoki- és lápréteken, sztyeppréteken, mocsárréteken él, de szikespusztai környezetben is előfordul. A Felső-kiskunsági szikes tavak és Miklapuszta Natura 2000 területen belül ismert előfordulásai a soltszentimrei pusztákon, illetve Miklapusztán találhatóak. A Böddi-széket övező szikespusztákról és sztyepprétekről azonban 2015. évig nem került elő, egyetlen előfordulási adata sem volt ismert. Ezért florisztikai szempontból jelentős eseménynek számít, hogy 2015. április 27-én élőhely-térképezés közben egy virágzó tő pókbangó került elő a Böddi-szék D-i szegélyénél, agárkosboros padkaoldal sztyepprét növényzetében.

A fotók, hang- és videofelvételek, illusztrációk jogtulajdonosai a szerzők.
A képek felhasználásához a szerző, illetve a projekt vezetőjének hozzájárulása szükséges.

Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság

Kiri Krisztina
projektvezető

Telefon: +36-30/149-3181

E-mail cím: kirik@knp.hu