Hogy kerül a sziksó a szappanba?

A szikes tavak kiszáradó medrében összegyűlő sziksó, vagy más néven szóda szappankészítéshez való használata kapcsán 2017. márciusban tudományos ismeretterjesztő cikkünk jelent meg az Élet és Tudomány című folyóiratban. A hazai szikes tavak és mocsarak nem csak természetvédelmi, kultúrtörténeti szempontból is egyedülálló értéket képviselnek Európában. A vízben oldott sziksó, vagy más néven szóda jelenléte szikes tavaink élővilágát egyedivé teszi és egyértelműen elkülöníti a tengerpartok közelében elhelyezkedő sós tavaktól és mocsaraktól. A sziksó gyűjtése nyár derekára rendszerint kiszáradó szikeseinken egykor jövedelmező ipar- és üzletág alapjául szolgált. 

Kikristályosodott só a kiszáradt Böddi-szék medrében

 A sziksó alapú szappankészítésre manapság még vissza tudnak emlékezni néhányan, akik főleg gyermekkoruk emlékeit idézik, szüleik, vagy más családtagok szappankészítési módját felidézve.

Cikkünkben magyarországi és külföldi példákat gyűjtöttünk össze különböző összetételű ásványi só gyűjtéséről és felhasználásáról, a szikes és tengerparti sós mocsarakhoz kötődő sóakkumuláló növényekről (spanyol eredetű elnevezésük ún. barilla-fajok), melyek titkos összetevőjű hamuját (barilla-hamu) szappankészítéshez és a híres murano-i üveg gyártásához is felhasználták. E fajok közül egyik legjellegzetesebb a dél-európai tengerpartokon elterjedt, ám kiskunsági szikes tavaink partján is előforduló sziki ballagófű (Salsola soda).

 E növény Linné által adott latin neve adta az alapot angolszász nyelvterületen a nátrium elnevezéséhez (sodium). 

A hazai nemzeti parkok, így a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság is komoly erőfeszítéseket tesz a szikes élőhelyek megmentéséért. A természetes vízviszonyok helyreállítása érdekében nemrégiben felszámolták a Kelemen-széki övcsatornát, a vele szomszédos Böddi-széken pedig most van folyamatban az ország egyik legnagyobb élőhelyrehabilitációs programja. Az unió LIFE+ természetvédelmi keretének támogatásával a területen hamarosan újraegyesítik az ötvenes években csatornával kettévágott tómedret, ezáltal mintegy 400 hektáron állítják helyre a természetes vízjárást.

„A hazai szikes tavak és mocsarak természetvédelmi és kultúrtörténeti szempontból is egyedülálló értéket képviselnek Európában. Talán most, napjainkban van rá utoljára lehetőség, hogy megmentsük ezeket az élőhelyeket, bízva abban, hogy a megváltozott társadalmi, vízrajzi és klimatikus viszonyok között is sikerül hosszú távon megőrizni a szikesek élő és élettelen természeti kincseit.”

Márta Krisztina, Mile Orsolya, Grecs Anita

Forrás: Élet és Tudomány. LXXII. évfolyam, 9. szám, pp. 265-267.