Szikesek mikrodomborzata

A szikeseken járva szembetűnő a talaj és a rajta megtelepedő növényzet mozaikos változatossága. A szikeseken a talaj, illetve növényzetbeli sajátságok a domborzati-szintbeli tulajdonságokkal szorosan összefüggnek. Akár néhány cm-es szintkülönbség a talajon teljesen átalakítja a talajtulajdonságokat és a növényzetet. A szikes élővilágban ez a változatosság természeti érték, a biodiverzitás változatosságának alapja.
A szikes talajok domborzati-felszíni viszonyainak kialakulásában a legnagyobb szerepet lassú talajeróziós folyamatok játsszák.
Domborzatilag minél „tarkább", változatosabb valamelyik szikes terület, annál jobban érvényesülnek az eróziós folyamatok. Az erózió szükségképpen szikes vízjárási útvonalak mentén indul meg. Ilyen természetes szikes vízjárási útvonalak a szikerek, melyek az összegyűlő csapadék, illetve talajvizeket vezetik a szikes vízgyűjtő terület, így a szikes tó felé. Az eróziós talajelhordódás oka, hogy a víz a szikes talajra erősen rombolóan hat.
Az erózió a magasabban fekvő, természetes gyepnövényzettel borított pusztai területen indul meg és legtöbbször néhány deciméteres meredek partszakadásként mutatkozik. Ez a jelenség a padkásodás. A maradó, növényzettel benőtt felszín a padka tető, míg pusztuló oldala a padka oldal.
A padka oldalon napvilágra kerül a magas sótartalmú mélyebb talajréteg. A víz áztató és elmosó hatása miatt a padka oldal folyamatosan rombolódik.
A szikpadka alján a szikfok lapos aljzatú mélyedésvonulata húzódik, amely a nála magasabb térszínt képviselő padkák között kanyarog. Tavasszal a szikfok a padkák között kanyargó vízjárta mélyedés, de a víz elvonulása után felülete igen keményre szárad.
A szikfok és a padka alja között a szárazodó talajfelszínen legtöbbször egy növényzet nélküli, vagy kopár növényzettel benőtt fehér talajfelszín húzódik, melyet vaksziknek nevezünk. Kopársága a legmagasabb sótartalom miatt jelentkezik, kiszáradásakor a talajfelszínre felhúzódó só kikristályosodik, kivirágzik. Ezek a sókivirágzásos vakszikfoltok.
A szikfoknál mélyebb térszineken a szikes laposok (szikes rétek), kisebb-nagyobb szikes mélyületek, medrek helyeződnek el, melyek a szikes vizek vízgyűjtő medencéi.
A szikes talaj jellegzetessége a repedezett talajfelszín. Főleg a tavaszi vizek visszahúzódásának időszakát követően, a kiszáradt szikes talajfelszínen figyelhető meg. Szikeseken víz hatására a nátrium ionokban gazdag talajkolloidok erősen duzzadnak, s további vízfeltétellel a talaj ragacsossá majd szétfolyóvá válik. Nagymérvű vízveszteség, illetve kiszáradás hatására a kolloidok erősen zsugorodnak, s a talaj felülete nagymértékben megrepedezik.

A szikes területen a viszonylag legmagasabban fekvő szintből, a szikes puszta szintjéből kiindulva a következő talajmorfológiai szinteket különböztethetjük meg:
1. A szikes puszta és szikpadka tető
2. A szikpadka oldal
3. A szikfok és vakszik
4. A szikes lapos (szikes rét)
5. A szikes mocsár,
6. A szikes tómeder

Az alábbi információs táblán egérrel történő gördítéssel nagyíthatja a képet a részletek jobb láthatósága érdekében vagy a gombok használatával. A nagyított kép mozgatásához tartsa lenyomva az egér bal gombját. Az alaphelyzetbe való visszatéréshez kattintson a kis házikó ikonra, míg a teljes képernyős nézet aktiválásához a négyzet alakú ikont használhatja, ami még részletesebb megjelenítést biztosít.